Dinnye szappanopera-élete

Kb. 3 évvel ezelőtt (elsőéves voltam az egyetemen) elkezdtem gyűjteni a szakdolgozatkötők elérhetőségeit és árait… Minden cetlin kivétel nélkül rajta volt, hogy „1 órás szakdolgozatkötés”! vagy „szakdolgozatkötés azonnal!” vagy „állandó időzavarral küszködőknek azonnalra is”… Egyszerűen nem voltam képes megérteni, hogy ki az a hülye, aki egy órával a leadási határidő előtt megy beköttetni a szakdolgozatát… Hát most már tudom…

Mindig olyan voltam, hogy imádtam ilyen hosszabb lélegzetvételű dolgokat írni, minden házidolgozatomat megírtam nagyon korán, gondoltam, így lesz a szakdolgozatommal is… És megtörtént velem minden olyan, amit a szakdolgozat-rémtörténetekben megtörténhet…

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod." (Márai)

Egyedül vagyok. Boldog vagyok. Boldog vagyok? Egész vagyok társ nélkül is. Egész vagyok társ nélkül is? Keresem a választ. Arra jutottam, hogy bár boldog vagyok társ nélkül is, a teljes boldogsághoz mégiscsak szükségem lenne arra, hogy valaki legyen mellettem. Akivel együttműködünk és együtt működünk. A boldogságot mindenkinek önmagában kell keresnie. Hiszen az ember akkor lehet boldog, ha megfogalmazza az álmait, vágyait és tesz is értük, majd eléri azokat. A totális teljességhez azonban hozzá tartozik az is, hogy legyen egy társa az embernek, akivel támogatják, segítik egymást céljaik elérésében. Az ember társas lény. Rossz egyedül. Persze, szükség van egyedüllétre, de én nem tudok erre alapozni. Kapcsolatfüggő lennék? Nem hiszem, hiszen olyan kapcsolatba nem megyek bele, ami nem elégít ki, csak azért, hogy legyen mellettem valaki…

Várok a nagy Ő-re… Várok? Keresem? Ki lehet az? Egy van csak? Vajon rá fogok találni? Hol?  

Jó lenne már megtalálni azt az embert, akivel igazán a helyemen érzem magam…

:)

Ugye írtam Péterről, aki kicsit zakkant. Néha idegesítő. Gyakran. De szeretem. Nagyon.

Pár hete volt egy nagy, hajnalig tartó erkélyes beszélgetésünk, amikor megkérdeztem tőle:

"Mit gondolsz rólam?" Tudjátok mit felelt?

Ezt:

"Kicsit zakkant vagy. Néha idegesítő. Gyakran. De szeretlek. Nagyon."

:)

A pasival pár hónapja lett vége a kapcsolatunknak. Talán az is szerepet játszott ebben, amit most leírok. Iszonyú türelmes vagyok, és amolyan pasik-álma-egyáltalán-nem-féltékeny-leányzó, de mindennek van határa...

A pasim nem volt egyszerű eset. Rengeteg nő veszi körül, néha úgy éreztem, hogy kettőnél többen vagyunk ebben a kapcsolatban. Osztozkodnom kellett rajta több nővel. Tudom, hogy engem szeretett, és nagyon hűséges típus, de ez a rengeteg nő néha nagyon idegesítő tudott lenni. Nem vagyok féltékeny típus, soha nem is voltam, de ez már kicsit sok lett…

Egy átlagos hétköznap:

Megszállott vagyok… Mindenben, de ha sminkről van szó, akkor különösen.

Sok nő azt hiszi, hogy ha kisminkeli magát attól jobb nő lesz. A férfiak viszont utálják a nagy színesre festett szemeket, a bazi nagy műszempillákat, a pirosítót. Sok nő egy tonna festéket magára ken, vakolat van az arcán, nem is értem, hogy miért kell így sminkelni. Hiszen a sminknek az a célja, hogy a nő kiemelje az arcán lévő szép dolgokat, és elfedje a kevésbé szépeket. Szerintem a jó smink az, ami alig, vagy egyáltalán nem látszik. Tényleg megszállottan szeretek sminkelni, de mindig a természetességre törekszem...

Ma reggel ágyba kaptam a reggelit. A lakótársamtól. Hím a lelkem. Ki az, aki a lakótársának ágyba viszi a reggelit?! Csak figyelmes? Hát én figyelmes vagyok, és veszek neki paradicsomot, mert tudom, hogy szereti. DE nem viszek neki „ágybareggelit”!

Örök kérdés, hogy létezik-e igazi barátság férfi és nő között? Sokan egyből rá vágják a választ: nem! Én is ezt vallom.

Polihisztor a főnököm. Polihisztor a barátom. Polihisztor az, akin - akár tetszik, akár nem - agyalok sokat. Világmegváltó. Sokat tapasztalt. Magabiztos. Néha idegesítő. Gyakran. De szeretem. Nagyon-nagyon-nagyon szeretem...  Polihisztor az, aki úgy tud kritizálni, hogy nem sértődök meg. Tanít. Én meg tanulok. Polihisztor az, akivel minden jó. Ő az, akit akkor is szeretek, ha gödör alja van, akkor is, ha szárnyalás, és akkor is, ha éppen nem szeretem...

Péter a lakótársam. Fiú. 28 éves. Kicsit zakkant. Néha idegesítő. Gyakran. De szeretem. Nagyon. Róla neveztem el az egyik hörcsögömet. :) Péterrel szerintem elég furcsa a kapcsolatunk. Barátok vagyunk és együtt élünk. Nincs köztünk semmi. Nem is volt. Szóval amolyan fiú-lány barátság. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen, én nem nagyon hiszek benne... Na, mindegy. Szeretek vele élni. Nagyon fontos ő nekem. Erősen benne van az első 5-ben...

Dinnye én volnék. Leányzó, 24 éves. Kicsit zakkant. Néha idegesítő. Vagy inkább gyakran. De kedves - és nem manipulatív. Ha azt mondják, akkor sem. Átlagos egyetemista-munkás életet élek. Pasikkal teletűzdelve. Sűrűn. Hosszabb-rövidebb kapcsolatok, vizsgák, barátok, csoporttársak, munka, főnök, munkatársak, kisállatok, stb. Sokat mosolygok. Állítólag mindenkinek ez az első, ami eszébe jut rólam. Vermut. Nagyon szeretem. Meg a tulipánt, meg a könyveket, meg a táskákat és cipőket...Muchát. Hiperkarmát. Síelést. Sorozatokat. Palit. Pétert. 17 fokot. Édességet. Meg szeretek főzni, bóklászni, olvasni, kávézni, fürdőkádban agyalni...

Hát, röviden valami ilyesmi...

Hülye pasik, én ezt nem értem...

16-tól 40-ig a legkülönbözőbb pasikkal sikerült összekavarodnom, ittasan, józanul, szerelemből, kíváncsiságból… Volt például Máté, az idegbeteg. Vagy Kenny a 8hónapos terhes feleséges, Gyuri a kétgyerekes családapa, Dave a drogdíler, Gergő a szerelmes-komplexusos-balfasz, másik Gergő a túl fiatal. Zsolti a ragaszkodó, Dani a lehetetlen, Phillip a túl idős, stb. Ó, Palit ki ne hagyjuk a sorból: ő a világmegváltó, a polihisztor. Mindegyikről fogok írni…

Elkövettem azt a hibát, hogy úgy döntöttem, rendet rakok a táskámban... Áááááá!

A női táskában minden van. (Az enyémben is...) Teo azt mondta, hogy még halott német katona is. :) A női táska feneketlen. (Az enyém is...) Bármilyen méretű női táska képes elnyelni örökre bármilyen tárgyat. (Az enyém biztosan...)

A táskám, nagy, fekete, rekeszek nélküli, mindent elnyelő üreg. Összesen kettő zsebe van. És ebből kifolyólag (?) soha semmit nem találok meg benne. Próbálkoztam már sokrekeszes táskával, de az rosszabb volt.  Azt gondoltam, hogy ha sok rekesz van benne, akkor mindennek megvan a maga helye, és mindent elsőre meg fogok találni. Nem így van. A sok rekesz azt okozza, hogy a szórakozottságom és figyelmetlenségem folyományaként a dolgok helye állandóan változik – ezért szinte képtelenség bármit is megtalálni.

Egy átlagos nő évente 14,3 órát tölt azzal, hogy telefonját, pénztárcáját, kulcsát keresi a táskájában. Egy átlagos nő. Én nem vagyok átlagos. Biztosan több időt töltök kereséssel.

Kipakoltam a táskámat, hogy mégis mit rejt. Megdöbbentő, hogy a kipakolt kupac nagyobb, mint maga a táska. Hol fér el ez mind? Hát nézzük, mit rejt a táskám:

Metro. Busz. HÉV. Soha nem érek haza… Telefon. Csörög. Mindhárom. Mindig. Megőrjít. Utálom. Ki kéne dobni. Suli. Szakdolgozat. Írni kéne. Nem megy. Kéne. De nagyon. Legyen már vége. Rossz. De jobb lesz. Mindig jobb. Ugye?! Vágy. Süti. Csoki. Süticsoki. Kène. De nincs. Vàgy. Nyugalom. Csend. Vágy. Bor. Finom. Nagyon. Nincs. De kéne. Nem baj. Sör van. Az is jó. Masszázs. Forró fürdő. Wellness-hétvége. Szeretném. Nagyon. Vàgy. Takaró. Puha. Meleg. Mindjárt. Előtte fürdőkád. Forró víz. Fürdősó. Ölelés. Nincs. Kell. Sok. Muszáj. Magányos. Szomorú. Változás. Kéne. Alvás. Kéne. 8 óra. Minimum. Mikor? Soha. Miért nem? Kéne. Nagyon. Tényleg. Pihe-puha ágyikó. Inkább kemény. Azt szeretem.  De nincs. Akarom. Ölelés. Alvás. Ölelés. Még. Sokat. Jaj. Kell. Muszáj…

Tavasz. Napsütés. Szél. Eső. Tavaszillat. Virág. Ibolya. Hóvirág. Tulipán. Nárcisz. Szeretem. Nagyon. Maradjon örökre tavasz. Akarom. Nagyon. Lécci…

:) Katt...

Nagyoooon szeretleeek tégeeed! Szeretleeeeek! Szeretleeeek! Szeretleeeek!

Kisebb fajta erdő van a fejemben. Azt hiszem, lassan rendet kellene tennem…

Modern nőnek nagyon nehéz lenni...Munka, suli, barátok, pasik, háztartás és nem ártana néha leülni a tükör elé, és elbeszélgetni kicsit mélyebben önmagammal. Ez a nagy probléma. Ezért van a káosz. Sok a feladat, még több a kihívás, mindenütt megfelelni, és időt kellene szánnom arra, hogy a dolgaimat átgondoljam. Próbálom utolérni magam, és azt veszem észre, hogy nem tudok teljesíteni százszázalékosan az életem egyik területén sem. Miért? Mert előbb cselekszem, aztán gondolkodom. És miközben próbálok egy fenékkel több lovat megülni, darabokra hullok…

Fekszem a fürdőkádban és gondolkodom. Mert muszáj rendbe tennem az életem.

Egy üveg bor és borospohár a kád szélén. Száraz fehérbor. Csönd. Egyedül vagyok. Ilyenkor tudok legjobban gondolkodni. A bor gyorsan fejbevág a gőz miatt...  Döntenem kell, hogy mit helyezek előtérbe: sok szerelmem van, ezer dolgot csinálok egyszerre, ezer dolgot szeretnék még csinálni, tele vagyok tervekkel, közben a magánéletemben kavarom a kavarnivalót. Nehéz rendet tenni. Nehéz szembenézni az átgondolatlan döntéseim következményeivel.

Én ezt nem értem... az életem minden területén káosz van...

Hát idáig fajultak a dolgok: nekiálltam blogot írni.

Nem hittem volna, hogy eljön ez a pillanat is... Bár az életem tele van amolyan szappanopera-epizódokkal, amelyekről ugyanígy nem gondoltam volna, hogy valaha megtörténnek - például, hogy beleszeretek egy nős-gyerekes pasiba. Vagy hogy szerelmes lesz belém a főnököm. Meg ilyenek...

Az a fajta leányzó vagyok, aki "átlagos" életet él, munkával, egyetemmel, BKV-bérlettel, pasihegyekkel, albérlettel, lakótárssal - de én ezt nem értem, velem mindig történik valami. 5 percenként. Esküszöm, megőrülök ettől az egésztől!  

 Hát, ez vagyok én...