Ma reggel ágyba kaptam a reggelit. A lakótársamtól. Hím a lelkem. Ki az, aki a lakótársának ágyba viszi a reggelit?! Csak figyelmes? Hát én figyelmes vagyok, és veszek neki paradicsomot, mert tudom, hogy szereti. DE nem viszek neki „ágybareggelit”!
Örök kérdés, hogy létezik-e igazi barátság férfi és nő között? Sokan egyből rá vágják a választ: nem! Én is ezt vallom.
Karinthy fogalmazta meg ezt a kérdést a legszellemesebben:
Létezhet-e férfi és nő között igazi barátság? Ha igen, akkor miért nem?
Azt gondolom, hogy csak és kizárólag úgy létezhet férfi és nő között barátság, ha már túl vannak a kapcsolatuk szerelmi részén. Szóval itt volt Teo, akivel 4 évet éltem együtt. Szakítottunk, most barátok vagyunk. És azért tudunk barátok lenni, mert túl vagyunk a párkapcsolaton, és mindketten tudjuk, hogy mi már nem leszünk együtt. (De akármennyire fontos nekem, nem vinnék neki „ágybareggelit”…)
Létezik-e őszinte, szexmentes barátság férfi és nő között?
Elvileg köztünk valami ilyesmi van a lakótársammal (de előbb említettem, hogy ebben nem hiszek). Senki nem akarja elhinni, hogy nincs köztünk semmiféle intim kapcsolat. Jobban belegondolva, valahol érthető… 9 hónapja élünk együtt Péterrel. Kicsit olyan, mintha házasok lennénk. Persze erotika nélkül. Reggel csak futólag találkozunk, általában ő ébreszt. Tudja, hogy ki kell nyitni teljesen az erkélyajtót, hogy bejöjjön a hűs levegő, mert enélkül nem tudok felkelni. Tudja, hogy többször kell búgni, hogy „Dinnye, ébredj fel!”. Mert ha nem, akkor vagy nem kelek fel, vagy rosszkedvűen. Ha én kelek előbb, csinálok, teát, kávét (mindkettőt iszik reggel) és cetlit. Napközben nem nagyon beszélünk. Munka, suli, miegymás. Majd hazaérek, leteszem a táskám, fürdőszoba, kézmosás, pakolok ezt-azt a helyére, fél kézzel kirámolom a bevásárlást, kimosom a szennyes cuccait, elmosogatok, főzök. Várom haza, ha elmegyek otthonról, cetlit hagyok neki (pl. „Peti, egyél borsófőzeléket, ott van a hűtőben!” vagy „Peti, ne felejtsd itthon a fonendoszkópot!”). Délután-este találkozunk. Kávé, beszélgetés. Magunkról, a világról, vagy bármiről, beleértve a hörcsögöket, a számlákat, vagy a csöpögő csapot. Ha együtt megyünk valahova, akkor is teljes az összhang. Mert együtt élünk. Tudjuk, hogy mikor kell egymást cseszegetni, és mikor kell békén hagyni. Látjuk, ha a másik fáradt, vagy ha valami baj történt. Csodálatosan tudunk együttműködni és együtt működni. Veszekedni is, meg konyhában tevékenykedni is, meg bevásárolni is, meg filmet nézni is.
A mai világ erotikától túlfűtött. Elég csak végig menni az utcán, az újságárusok standjai mellett, vagy bekapcsolni a TV-t, ahol a minden második reklám kétértelmű, és eláraszt a szex. És mégis, léteznek kapcsolatok, ahol nem az erotikáé a főszerep. Léteznek támogatáson, bizalmon és őszinteségen alapuló értékes kapcsolatok nevetéssel, vagy épp könnyekkel, baráti beszélgetésekkel, ölelésekkel, jótanácsokkal. Itt nem az erotika a kapcsolat lényege.
De könyörgöm! Tényleg! Ki az, aki a lakótársának/jóbarátjának ágyba viszi a reggelit?!
Kötődünk egymáshoz. Nagyon. Megvan a bizalom. Az életemet is rá merném bízni. Ő más szemszögből lát engem, az életemet, a döntéseimet, és más megvilágításba tud tenni dolgokat, rámutatni megoldásokra. Olyannak lát, amilyen tényleg vagyok. Embernek elsősorban, és nem nőnek. (Vagy mégis?) Vele egyszerűen csak jó beszélgetni. Bármiről. Vele jó csak úgy lenni.
Szerintem ez a férfi és nő között kialakuló barátság (vagy mi…) nagyon kényes dolog. Azt gondolom, hogy előbb vagy utóbb elkerülhetetlen a két nem közötti erotikus vonzás vagy taszítás. Azért elkerülhetetlen, mert tudatalatti és ösztönös.
Vajon a lelki vonzódás, és egymásra hangoltság a szerelem, és az erotikus érdeklődés első lépcsőfoka? Vajon kellene azon agyalnom, hogy mi ez az egész „ágybareggelis” dolog?
